„ Ez a tánc ősi, mint a vágy,
vad, mint a szenvedély
és érzéki, mint a szerelem
a női lélek minden oldala.”
/Sába/
A hastánc az egyik legvonzóbb, nőiességet sugárzó táncforma, amelyben rengeteg fétis, titok és ezzel együtt félreértés is keveredik.
Ez a tánc a történeti fejlődés során mindig tükrözte azokat a társadalmi kereteket, amelynek része volt. A táncosok- az időről időre megerősödő vallási tradíciók okán –számos alkalommal kerültek előítéletek kereszttüzébe, sőt a társadalom peremére is. A férfiak, ha a társadalmi nyomásnak engedve el is ítélték a táncosnőket, mégis mindig a földöntúli gyönyörök képzetére asszociáltak, ha rájuk gondoltak. Így maradhatott fenn évszázadokig a kelet varázslatos tánca, a háremek zárt világában. A kezdetektől kevés írásos nyom maradt fenn a tánc e formájával kapcsolatban, mert az írott források szigorú hierarchia szerint követték egymást az arab világban, és a tánc a rangsor legvégén volt.
Az orientális tánc forrását az istennők kultusza határozta meg az ókorban, aminek középpontjában a termékenység állt. A hatalmi helyzet változásával változott az istenek száma, személye, és a hastáncos nők megítélése: volt, amikor kiváltságokkal rendelkeztek, volt, amikor a társadalom legaljának tartották őket.
Az utazások során európai emberek is eljutottak az arab világba, és különböző beszámolókban írták le az átélt élményeket, amelyek szintén bővelkedtek elítélendő viselkedés leírásában, amellyel a hastáncos nőket illették. Talán erre a régidőkre vezethető vissza, hogy sokan még mindig fenntartással fogadják az ilyen produkciókat.
Mára a hastánc teljesen új fogalommá alakult köszönhetően annak, hogy a nyugatiak saját elképzeléseiket vetítették ki, és nem törekedtek a valóság megismerésére. Ennek pedig az lett a következménye, hogy egy idő után a Kelet meg akart felelni a Nyugat elvárásainak, így változtatott és így alakult át show-hastánccá ez a táncforma. Az Ízisz-fátyol, a legyezőfátyol „megszületése” mind ennek eredménye.
A XIX. században is még elképzelhetetlenek voltak az esküvők a hastáncosok nélkül (az arab világban ma is elképzelhetetlen), és a tánccsoport vezetőjét olyan szertartásosan fogadták, mint a mennyasszonyt. A táncosnő egyik fő feladata az esküvői menet kísérete és az esküvő kihirdetése volt.
A XIX. század végén is amolyan turista látványosság volt, amikor először táncolt hastáncot egy Little Egypt nevű táncosnő az Újvilágban. A hastáncnak számtalan irányzata van, amelyeknek az öltözéke, zenéje is eltér egymástól. A táncot nemcsak nők, hanem férfiak is táncolják.
A XVII. században a balett a francia arisztokrácia passziója, a szegény sorból kiemelt balerinák pedig kéjvágyuk tárgyai voltak. Mára már senki nincs, aki a balett művészi értékét, az emberi teljesítőképesség határait feszegető technikáját, és emberfeletti teljesítményeit ne a legmagasabb rendű művészetek közé sorolná.
Reméljük, hamarosan ez az általunk szeretett táncforma is átesik ilyen „megtisztuláson” a laikusok között.
„Ízisz a táncot ajándékozta a nőknek
Táncoltak, amikor teremtettek
Amikor szültek
És amikor az életnek vége lett
Az istenek ideje lejárt
De Ízisz titka a tánlépésben halad át az évezredeken."